2022-ben ünnepeljük a KEVIN.MURPHY magyarországi jelenlétének 10. évfordulóját, ami kiváló alkalom arra, hogy az ország különböző pontjain dolgozó KEVIN.MURPHY fodrászok ismét találkozzanak és együtt töltsenek egy könnyed nyári estét. Volt szó a múltról, az idei év történéseiről és a jövőbeli tervekről is, készítettünk időkapszulát... Részletes beszámolókért, katt a képekre: ![]() ![]() WALKING IN BUDAPEST 2021 sok tekintetben volt egyedi, de ebben az évben sem maradhatott el az éves partnertalálkozó, ezúttal kicsit más formában. A divat állandó körforgását ünnepelve minden évben megjelenő nagy KEVIN.MURPHY kampányok mellett állandó megújulási lehetőséget biztosítanak számunkra a kapszula kollekciók, melyek inspirációját egy-egy nagyváros lüktetése adja. A kollekciók egyben egy-egy témakörben is mélyebbre ásnak. Londoni sétánk alatt a természetes haj sokszínűsége, a textúrák egyedisége vezetett, mert minden haj teljesen egyedi, és a természetes hajszerkezet felkarolása azt jelenti, hogy felszabadítja az ember személyes szabadságát és biztonságát a kívánt haj viseléséhez. Az utazás ANTWERP óvárosának utcáin folytatódott, ahol a modernitást tükröző rövid hajak kerültek fókuszba, hisz a rövid hajnak egyedi hangja és érzése van. Sokkal több lehetőséget hordoz, mint azt elsőre gondolnánk. Számos forma, szín és textúra hívható életre, amivel viselője kifejezheti magát. De milyen lenne Budapest? Mit üzenne? Nagyvárosi sokszínűség, némi retro hangulattal fűszerezve, jórészt természetes színek és textúrák, a tömegből kitűnő egyedi karakterekkel elegyítve? A WALKING in Budapest kollekció alkotói Styling: Kozma Norbert és Hevesi Krisztián Color: Kaló Ádám és Turcsi Gergő Smink: Kökény Judit Stylist: Lendvai Lilla, , #ruha Fotó: Gregus Máté A kerekasztal beszélgetés témaindítóját adó Walking in Budapest kapszula kollekció bemutatása után az alkotók Szabó Doris szépségmentor, Szakál Réka, Glamour Beauty editor, és Hansági Dorka, a Fodrászinfó.com főszerkesztője, társaságában könnyed hangvételben boncolgatták alappilléreinket, a divat, fenntarthatóság és a teljesítmény témaköröket. Szó esett fenntartható divatról és fenntartható hajviseletekről, önismeretről, elfogadásról. Érdekes volt hallgatni, hogyan folynak keresztül rajtunk a trendek és maradhatunk mégis egyediek és hogy a beauty és divat világában mozgó szakembereknek milyen felelőssége van világunk formálásában. A beszélgetés a vacsora mellett folytatódott. Jó volt újra együtt lenni. Köszönjük minden résztvevőnek, hogy jelenlétével emelte az est fényét. #lovekm #loveourpartners #walkinginbudapest COLOR.ME LAB |
Ez az akadémiai szintű, igazán gyakorlatias, képzés egy remek lehetőséget adott arra, hogy az online térből és a szalon keretei közül kilépve, partnereink szabadon alkothassanak. Mindenki megalkotta a saját receptjét, de készültek szándékosan elrontott színek is a tincseken – megismerve ezzel a korrigálási lehetőségek mellett az egyes színek pontos pigmentösszetételét is. A gyakorlati oktatáson Iggy Popovic bemutatta a karantén időszakban bevezetésre került pH.D-t is. A képzésen résztvevők összesen négy színskálát festettek meg és rengeteg inspirációt kaptak. Az igazi meglepetés a második nap végén következett, amikor Iggy átadta a COLOR.ME GOLD KEY kiemelt oktatói fokozatot szimbolizáló kulcsokat Kaló Ádám és Turcsi Gergő COLOR.ME trénereinknek, ezzel elismerve munkájukat és új kapukat nyitva a hazai oktatóink számára. Olvasd el az oktatásról a Fodrászinfó beszámolóját is: https://fodraszinfo.com/a-karanten-utani-elso-kevin-murphy-fodraszkepzes/ |
Mutasd meg önmagad és inspirálj másokat is!
A COVID19 vírus okozta veszélyhelyzet átformálta hétköznapjainkat. Aki csak teheti, ki sem mozdul otthonról.
Hétköznapi hősök ők, akik vállalják az önkéntes karantént a vírus lassításáért. Éppen úgy hőseink mint, akik a munkájukat fokozott óvintézkedések mellett tovább folytatják, dolgoznak mindannyiunkért, vagy az életben maradásért.
Minden változik, csak az idő halad előre töretlenül. Történjen bármi is a világban a hajunk csak nő, egyre nő.

Az egészség többet ér a hajszínednél!
Kedvenc KEVIN.MURPHY fodrászuk zárva, a tükörből egyre nagyobb lenövés, fakuló hajszín tekint ránk vissza. Az egészséges haj hosszútávú megőrzésének záloga a fodrász szaktudásában, a szalonszolgáltatásban és a professzionális termékhasználatban rejlik.
Könnyű lenne rövid távon engedni a csábításnak, de sajnos később ennek a döntésünknek komoly következményei lehetnek.
Adott esetben nagyobb kárt okozunk vele és hosszú hónapokig bánjuk majd, a korrekciós költségekről nem is beszélve.
Jó lenne kitartani és inkább a #natural mozgalmat követni, de olyan nehéz.

Egy nő minden helyzetben nő
Hessegesd el a negatív érzések és gondolatokat, mert a magyar divattervezők kiegészítői között számtalan megoldás vár.
Minden adott, hogy nőnek érezd magad ebben a nehéz helyzetben is.
Dobd fel karantén szetted egy kendővel, hajpánttal, turbánnal, vedd elő a fodros hajgumit és fogd össze a hajad, ahogy eddig nem.
Viseld büszkén hajkoronád!

#vegyélhazait
A shop.kevinmurphy.hu oldalon összegyűjtöttük kedvenc tervezőink limitált kiadású, elérhető árú designer kiegészítőit egy helyre,
ráadásul fodrászodtól kapott kedvezményt biztosító kupont ezekre a termékekre is fel tudod használni!
Köszönjük az Anna Daubner, Elysinan és Tomcsanyi márkáknak, hogy azonnal a kezdeményezés mellé álltak, segítenek és támogatják a magyar nőket.
A mentális egészség megőrzése most épp olyan fontos, mint a moss kezet!
Vigyázz magadra! Ölelés helyett ajándékozd meg a körülötted lévőket egy-egy mosollyal minden nap!
#lovekm #loveourpartners

KEVIN.MURPHY BANG.BANG PARTY
2020.02.20. 20.00 egy titkos mulató kapui nyíltak meg a hazai KEVIN.MURPHY partnerek előtt,
Szőke Gábor Miklós Stúdiója adott otthont az eseménynek.
Szőke Gábor Miklós Stúdiója adott otthont az eseménynek.
A '20-as évek hangulatát megidéző Gatsby stílusú partyn volt mit ünnepelni.
A átadott díjak a KEVIN.MURPHY márka alappilléreire épülő elismerések, a fodrász szakma változatosságát, sokszínűségét ünnepelték.
A trófeák mindegyike egy-egy óceáni hulladék újrahasznosításával előállított flakon felhasználásával készült, hogy emlékeztessenek rá, hogy a jövőnk rajtunk múlik, mindaz, amit közösen elértünk, adjon erőt és biztatást a jövő kihívásaihoz.

Díjazott kategóriák:
Ökoharcos’, azaz a Környezettudatos Partner
A KEVIN.MURPHY életében különösen fontos szerepet játszik a környezetvédelem. Sokan hasznosítják újra a kiürült dobozokat, mint tároló, váza, vagy kaspó, ültetnek bele növényeket. Nagy öröm, hogy több szalon is követte a példát és 100%-an elektromos gépjárművet használ, így már a jelöltek leszűkítése sem volt egyszerű. A díjat átadja Alberti Petrát a JOY és InStyle magazinok főszerkesztője adta át.
Berghold Mónika
Berta Zsófia
Nosztics Georgina
A közösségi oldalak aktív szereplőinek elismerése a ’Lelkes rajongó’ díj. Ez a teljesítmény nem elsősorban a követők számáról, sokkal inkább a márkai iránti lelkesedésről szól.
A díj jelöltjei:
Cserhalmi Noémi
Székely Szidónia
Ujhelyi Kilián
Büszkék lehetünk a hazai szépségipari szakemberek által készített minőségi tartalmakra. Ezek közül is kiemelkednek a címlapok, amire már önmagában a felkérés is egy komoly szakmai elismerést jelent, főleg úgy, hogy évente csak korlátozott számban jelennek meg hazai címlappal a magazinok.
Az Elle , Glamour, Instyle, Joy és MariClaire főszerkesztői és szépségszerkesztői segítettek eldönteni, hogy ki kapja
’az év Fashion Stylistja’ díjat.
A címlappal büszkélkedő jelöltek:
Hevesi Krisztián
Kozma Norbert
Pásztor László

KEVIN.MURPHY HU oktatók, a KULCSOK
Kaló Ádám, COLOR.ME KEY
Dercsényi Zsuska, KEVIN.MURPHY és COLOR.ME GOLD KEY
Bacsik Szilvia, KEVIN.MURPHY KEY
Kozma Norbert, KEVIN.MURPHY GOLD KEY
Turcsi Gergő, COLOR.ME KEY
Varga Gyémánt KEVIN.MURPHY GOLD KEY, COLOR.ME KEY

Az oktatókon kívül is szép számmal vannak példaképek, akik szaktudása, termékismerete kimagasló. Akik elkötelezettek, akiket szakmai alázat, vendégszeretet jellemez munkájukban nap, mint nap.
A Love KEVIN.MURPHY Példakép kategória jelöltjei:
Balogh Takács Ildikó
Kovács Gábor
Seres Bernadett
A Love KEVIN.MURPHY Példakép kategória jelöltjei:
Balogh Takács Ildikó
Kovács Gábor
Seres Bernadett
A dinamikus fejlődést biztosítják, a folyamatos megújulást, új lendületet hoznak a fiatal tehetségek. Amikor a tehetség, lelkesedés, sok-sok kitartó munkával, szakmai alázattal párosul, borítékolható a siker. Élő példa erre a kategória díjátadója is.
A ’Fiatal tehetség’ kategória díját Tóth Vera énekesnő adta át.
A kategória jelöltjeit:
Kecskés Renáta
Rimele Gábor
Szepesi Bence
A COLOR.ME by KEVIN.MURPHY professzionális hajfestékek a palettát adják, de ügyes kezű, a színekre és formákra érzékeny festő nélkül nem jön létre a várt végeredmény. A év technikusa díj a fodrász szakma festőművészeié, a technikusoké.
Jelölteket:
Győr Eszter
Kovács Barbara
Pintér Imola
A nagyon sok tehetséges, kiváló szakember közül egy valakit kiemelni, mint az év Stylistja, szintet lehetetlen, ezért a közösség erejére hagyatkozva dőlt el a díj sorsa. A kategória jelöltjei vendégeik és kollégáik kommentjeinek köszönhetik a jelölést. Több, mint 40 stylistra, több száz komment és szavazat érkezett.
A facebook oldalunkon érkezett visszajelzések alapján a Közönségdíjas év Stylistja jelöltek:
Gombos Tímea
Kaló Ádám
Tibesz Katalin
Manapság nagyon nehéz helyzetben vannak a több fodrász közös munkájára épülő szalonok. Csak az igazán különlegesek maradnak talpon, alkalmazkodva a változó környezet kihívásaihoz. Emberi kapcsolatok, amik kiállják az idő próbáját. A kategóriai jelöltjei az elmúlt két évben alapított legalább 3 székes kizárólag KEVIN.MURPHY termékekkel dolgozó partnerek, akik elkötelezetten képviselik a KEVIN.MURPHY márkát.
Az Év szalonja díj jelöltjei:
Wings
Saint
Hey
Van

Nézd vissza a legjobb pillanatokat! Kattints a képre!
Fodrászinfó beszámoló: https://fodraszinfo.com/bang-bang-party-igy-unnepelte-a-szuletesnapjat-a-kevin-murphy/
Fodrászinfó beszámoló: https://fodraszinfo.com/bang-bang-party-igy-unnepelte-a-szuletesnapjat-a-kevin-murphy/
Irány a Lupa!
2019 nyarán egy könnyed nyári délután Budapest tengerpartján találkoztak a hazai KEVIN.MURPHY fodrászok.
Igazi beach hangulat várta a részvevőket. Strand röplabda, SUP, de igazából a lazításé volt a főszerep!
Igazi beach hangulat várta a részvevőket. Strand röplabda, SUP, de igazából a lazításé volt a főszerep!
4 + 1 tipp a BCEWF backstageből
Nagy öröm volt számunkra, hogy idén a 2020 tavasz/nyár kollekcióik bemutatását, már egy összeszokott KEVIN.MURPHY csapat vállalhatta. A kemény mag új tagokkal bővült, friss energiákat hozva a csapatba.
Kihívásokból ezúttal sem volt hiány, hiszen sem kevesebb tervező, sem több idő nem állt rendelkezésre. Pörgős 3 nap volt. Az elmúlt évek közös munkáján felépített bizalomnak köszönhetően a tervezők is egyre nagyobb mozgásteret adtak vezető fodrászainknak, Kozma Norbertnek és Varga Gyémántnak.
A KEVIN.MURPHY hitvallása szerint a hajtrendek nem is igazán a különböző időszakokhoz kapcsolódnak, sokkal inkább önmagunkhoz: legyél önazonos, szeresd a természetes adottságaidat, és a professzionális termékek segítségével mindig legyen egészséges és ápolt a frizurád! Ebben a szellemiségben és a bemutatni kívánt kollekció üzenéthez hangolva zajlott a tervezés. Büszkék vagyunk rá, hogy a tudatos előkészítés révén a Mentor program keretében a helyszínre érkező külföldi szakemberek is jóváhagyták, támogatták a hazai csapat terveit.
2019-ben a divatvilágban és a szépségiparban is egyre nagyobb teret nyert magának az individualitás és a természetes szépség kihangsúlyozása, ami azóta is töretlen sikernek örvend. A KEVIN.MURPHY filozófiája mindig is az egyediség kiemelésében összpontosult, ezért BCEFW kifutójára is ebben a szellemiségben készültek a hajak.

#1 természetesség
A szépség belülről fakad, ezért az egészséges haj is pont úgy gyönyörű, ahogy van. Nem kell semmit sem túlgondolnod, de azért egy kis játékossággal megmutathatod milyen is egy igazi egyéniség. KEVIN.MURHY Backstage kedvence:
A rugalmas tartást és természetes megjelenést biztosító hajlakk, ami nem nehezíti el a hajat:
SESSION.SPRAY.FLEX
A rugalmas tartást és természetes megjelenést biztosító hajlakk, ami nem nehezíti el a hajat:
SESSION.SPRAY.FLEX
#2 egyszerű fonatok
Az örök klasszikus fonás és csavarás sem maradhatott el, hiszen nem csak ezerarcú, de tökéletesen személyre szabható, igazi kaméleonként alkalmazkodik viselőjéhez. Kerényi Virág most sem finomkodott, színek kavalkádja ütötte arcul a tél szürkeségét.
KEVIN.MURHY Backstage kedvence:
A tiszta és egyenletes fonatok elkészítéséhez érdemes lágy és krémes állagú terméket használni.
EASY.RIDER
KEVIN.MURHY Backstage kedvence:
A tiszta és egyenletes fonatok elkészítéséhez érdemes lágy és krémes állagú terméket használni.
EASY.RIDER
#3 kiegészítők
Jöjjenek az A/W időszak elengedhetetlen kellékei, a kendők, sálak, fejpántok, és igen… a fodros hajgumik is! Variáld és gondold újra használatukat! A fiók legmélyéről vedd elő a bársonyszalagot, és dobd fel az egyszerű copfodat!
Ugyan az a kellék lehet romantikus vagy vagány, minimalista bandázs is, hangulatodtól függ.
KEVIN.MURHY Backstage kedvence:
A titkos fegyverünk a frizura újraformázásához, amikor a védelmet biztosító sapka, kalap lelapítja a hajat, a volument és tartást biztosító textúrázó spray.
DOO.OVER

#4 ragyogj
Kétségtelen, hogy a zselék és waxok aranykorát éljük. A kifutókon szüntelenül találkozhatunk a fényes és vizes hatású look minden formájával, amit alkalmi frizurák esetében egy glitteres megoldással még különlegesebbé tehetünk.
KEVIN.MURHY Backstage kedvence:
A tökéletes tartás ebben az esetben is elengedhetetlen, tehát lakk, lakk és lakk minden mennyiségben. Külön előny, ha a nap végén könnyen kifésülhető a hajból.
SESSION.SPRAY

#+1 Protip
Már mindent elárasztottak a gyöngyös és csillogó csatok. Ha egy kis egyéniséget vinnél a megjelenésedbe, de egy kicsit mégis másként, gondold újra a hullámcsat használatát. Helyezd el úgy a hajadban, hogy az minél feltűnőbb vagy meglepőbb formát alkosson, de néha a random, ahogy esik úgy puffan is tökéletes megoldás lesz.
A trendanyagok a fodraszinfo.com oldallal együttműködésben készült.
2018 októberében első alkalommal mutattuk meg a hazai nagyközönségnek kiállítóként a KEVIN.MURPHY brandet.
A kiállítótér egyedi hangulatának megteremtésében Szőke Gábor Miklós origami asztalai segítettek, melyek kiemelték a KEVIN.MURPHY palackok formavilágát és a márka erős innováció és design kapcsolatát.

Partnereink büszkén fotózkodtak az óriási palackokkal és cukiságból sem volt hiány.
A Bulldog Barbers csapata pedig olyan show nyomott, hogy mindenkinek leesett az álla.
Köszönjük srácok!
Köszönjük srácok!
2018 tavaszán ismét a Várkert Bazár adott otthont a hazai és Közép-Kelet Európa meghatározó tervezőinek.
Mára már Budapest kezdi kivívni magának a divatfőváros jelzőt.
23 őszi-téli kollekciót bemutató show mellett, 3 prezentáció is színesítette a három intenzív nap programját.
Mára már Budapest kezdi kivívni magának a divatfőváros jelzőt.
23 őszi-téli kollekciót bemutató show mellett, 3 prezentáció is színesítette a három intenzív nap programját.
Minden eddigi alkalommal imádtuk a sminkes csapatot,
de ezúttal új szintre sikerült emelni a két beauty team együttműködését!
de ezúttal új szintre sikerült emelni a két beauty team együttműködését!
Azért akadtak örült extrém pillanatok is...
Büszkén szponzoráltuk ismét az eseményt, mutattuk meg mindenkinek,
hogy mikre képesek a hazai KEVIN.MURPHY fodrászok.
Nagyon szépen köszönjük MINDEN részvevő fodrásznak az értékes munkát!
Külön köszönet
Kozma Norbinak és Varga Gyémántnak,
akik vezető szerepet vállaltak, hogy ilyen sikeresen záruljon ez a 3 nap!

A backstageban uralkodó állandó jó hangulat oldotta a két szuper intenzív nap legfeszesebb perceit is.
Következzenek a számunkra legemlékezetesebb pillanatok:
Következzenek a számunkra legemlékezetesebb pillanatok:
Kozma Norbi és Zsigmond Dóra tervező között megvalósuló tökéletes összhang a kollekció inspirációs bázisának megjelenését eredményezte a legapróbb részletekben is.
Nem sok nemzetközi példát tudnánk felmutatni arra, amikor a show haj direktora egyben a kifutó sztárja is volt.
Barsi Balázs bravúrosan oldotta meg ezt is.
Barsi Balázs bravúrosan oldotta meg ezt is.
Koczka Andris színes lenövéssel adott viszhangot a kollekcióban is megjelenő fekete és fehér uralmát megtörő narancs árnyalatra.
Varga Gyémánt tökéletesen azonosult a nőies, finom darabokat felvonultató Nora Sarman és Elysian kollekciókkal.
Nincs krízis helyzet amit nem lehet megoldani. Professzionális hozzáállással, kommunikációval minden zökkenő leküzdhető.
Lázár Joci benutatói után is mosolygós arcú, elégedett tervezők léptek ki a backstageből, ami az egész team számára a legnagyobb elismerés.
Lázár Joci benutatói után is mosolygós arcú, elégedett tervezők léptek ki a backstageből, ami az egész team számára a legnagyobb elismerés.
Dercsényi Zsuska rutinos szalonfodrász, oktató, akit csak az élő InStyle interjú tudott kimozdítani a konfort zónájából.
A Gombold Újra öltözék tervező pályázat döntője mindig igazi kihívás.
15 tervező teljesen különböző darabjainak bemutatását támogató haj koncepció
ezúttal egy modern medúzát idéző look volt.
15 tervező teljesen különböző darabjainak bemutatását támogató haj koncepció
ezúttal egy modern medúzát idéző look volt.
Szerettük, hogy vendégeink is jól érezték magukat a backstagben.
Együtt nagy dolgokra képes a hazai KEVIN.MURPHY team. Köszönjük, hogy velünk voltatok!